Telemedicina
Jelenleg a rendelés a rendelőben történik, telemedicinális ellátást már a pandemia nem indokolja.
Szemléletváltás szükségessége a betegségünk/egészségünk kezelésében – Hogyan válasszunk csúcsáramlásmérőt?
Az orvosi hivatás nem egyszerűen szakma, hanem egy kicsit művészet is. Mondták a régi nagy szaktekintélyek. Ezzel arra utaltak, hogy nagyon fontos az évek -évtizedek alatt elsajátított tapasztalat, a megérzés – ami persze annál jobb minél magasabb a szaktudás- képessége. Teljes mértékben egyetértve ezekkel a gondolatokkal, kiegészítve azonban azzal, hogy a modern orvostudomány nagyon fontos része az adat elemzés. Az objektív és minőségi adatokból levont diagnosztikus és terápiás következtetések.
A digitális forradalom megjelenéséig a minőségi adatok beszerzése az egészségügy kizárólagos feladata volt. Az időközönként elvégzett kontroll vizsgálatoknál minden szakma törekedett a rá jellemző – betegség és állapot specifikus – objektív jellemzők vizsgálatára. Ezeket orvosi szaknyelven biomarkereknek hívjuk, hétköznapi fordításban pedig ez a vérnyomás mérés a magasvérnyomás gondozása során, EKG elvégzése szívbetegségek esetén, vércukor mérés cukorbetegségben, laborvizsgálatok gyulladás esetén és a légzésfunkciós vizsgálatok a tüdőt érintő megbetegedésekben. Egy krónikus betegség folyamatos gondozása során ezek a mérések nagyon sok hasznos információt szolgáltatnak mind a betegség lefolyásáról, mind pedig pillanatnyi állapotáról. Ugyanakkor a napi szinten fellépő panaszokat, a két objektív mérés közötti állapotot továbbra is csak a beteg, gyermek esetén a szülő elmondásából ismerjük, és mint tudjuk az emlékezet korlátokkal bír.
Néhány betegségben már régóta rendelkezésre állnak az otthoni mérésre alkalmas eszközök, otthoni vérnyomás mérés lehetősége, otthoni mobil vércukor mérő készülékek használata. Azok a szakmák amely az otthoni mérések eredményéit felhasználják még hatékonyabban tudják gondozni betegeiket.
A légúti betegségek otthoni monitorizálására is rendelkezésre állnak ilyen eszközök. Ezek otthoni használatának bevezetésére a pandémia fellépte sürgető jelleggel hívta fel a figyelmet. A szociális távolságtartás miatti korlátozott orvos - beteg találkozások és a rendelőben korlátozottan elvégezhető eszközös vizsgálatok száma a betegek és szülők nagyobb szerep vállalását igényli az objektív adatok gyűjtésében. Az otthon elvégezhető légzésfunkciós mérések olyan minőségű és mennyiségű adatot tudnak szolgáltatni a kezelő orvos és ezáltal a szülők/betegek számára, mely a gondozás minőségét is egy új dimenzióba tudja helyezni.
Miért nem javasoltuk eddig? Igazából javasoltuk, de a rendelkezésre álló eddigi eszközök a hosszú távú alkalmazást nem igazán támogatták. A jelen helyzetben olyan új eszközök is megjelentek melyek fenn tudják tartani a tartós érdeklődést és motivációt, ami a legfontosabb dolog egy krónikus megbetegedés gondozásában. Szeretném összefoglalni ezen hosszú, de talán szükséges bevezető után a gyermekkori asztmában otthon alkalmazható eszközöket.
Légúti betegségben az otthon elsődlegesen monitorozni kívánt érték a kilégzési csúcsáramlás. Ennek napi kétszeri rögzítése (reggel, este ill panasz esetén ) a tüdő állapotváltozásának dinamikáját jól tudja leírni. Mérésére több fajta eszköz, a fapadostól a luxusig, az olcsótól a drágábbig elérhető.
A manuális csúcsáramlás mérők a legegyszerűbbek és a legolcsóbbak. Ezek hátránya, hogy a készülékről leolvasott adatokat kézzel kell bevinni egy erre alkalmas eszközbe. Korábban ez egy jegyzetfüzet vagy egy excel táblázat volt. A hosszútávú motiváció itt szokott leginkább csorbulni. Egy idő után macerás az adat bevitel. Ezen a számítástechnika fejlődése a modern app-k megjelenése azért segített. Ugyan, ezekbe is kézzel kell bevinni az adatokat, viszont azokból már a legtöbb szoftver automatikusan készít elemzéseket. Néhány ilyen alkalmazást a teljesség igénye nélkül felsorolnék /Asthma tracker, AsthmaMD,PeakAsthma, Asthma Manager/ Az alkalmazások nyelve angol, viszont nagyon könnyen kezelhetőek.
Az ennél komolyabb, már mobil telefonhoz bluetooth-val csatlakoztatható mérők, automatikusan viszik be az adatokat, rögzítik és értékelik. Sok segítséget adnak az adtok értékelésében, és ezek az adatok valamilyen táblázat, vagy pdf formátumban a kezelőorvosnak is elküldhetőek. A használati élmény miatt a hosszútávú motivációt is fenntartják a rendszeres mérésre. Áruk 30-40000 ft között van a jelen ismereteim szerint. Egyrészük Magyarországról másrészük külföldi online boltból szerezhető be. Itt két általam jónak tartott eszköz neve: SMARTPEAKFLOW ( www.smartpeakflow.com) és a Smartone a MIR cégtől ( www.gyogyaszati.hu vagy www.mirsmartone.com ).
A jelenleg legkomolyabb és persze ezáltal a legdrágább ( kb 100 000 ft) otthoni légzésfunkciós eszköz a Spirohome Personal ( www.spirohome.io ). Ez az eszköz már szinte egy teljes értékű légzésfunkció elvégzésére képes.
A fenti eszközök mindegyike képes a gyermek és a felnőttkori asztma otthoni nyomon követésére és adatok szolgáltatására. Az eszköz kiválasztása már a család lehetőségein múlik. Azonban azt nagyon fontos

Az új koronavírus járvány sok olyan megoldásra kényszerít bennünket, amiket korábban nem feltétlenül éreztünk sürgetőnek, még a nyilvánvaló előnyei ellenére sem. Egyik ilyen új próbálkozás a telemedicina, amely az utóbbi időben jelentős teret vívott ki magának az ellátórendszerben.
Legfontosabb előnye, hogy mind a beteg és családja, mind pedig az ellátó személyzet számára biztonságos. A betegnek nem kell utaznia, sorban állnia, váróteremben várakoznia. Otthonában egy előre egyeztetett időpontban, nyugodt biztonságos körülmények között történik meg a vizit. A kórelőzmény felvétele, a leletek áttekintése, az utolsó találkozás óta történt események kielemzése, mind-mind megoldható online felületen.
Nyilvánvalóan a legnagyobb hátránya, a fizikális vizsgálat kivitelezhetetlensége. Krónikus betegség gondozására szakosodott szakrendelésen azonban ez sem jelent jelentős hátrányt. Ha az előzetes időpont foglalásnál, előszűrésnél olyan panasz merül fel, mely mindenképpen szükségessé teszi a személyes találkozást, akkor a csökkentett módban működő hagyományos rendelésre irányítjuk a beteget.
Légúti krónikus betegek gondozásának egyik alappillére a légzésfunkció. Légzésfunkció, mely a tüdő funkcionális állapotát mutatja. A nemzetközi tűdőgyógyászati társaságok elvégzését évente 1 alkalommal javasolják. Ennek ellenére mi minden beteg találkozásnál végeztünk spirometriai vizsgálatot. Sajnos az online rendelésnél ez sem végezhető el.
Vannak azonban olyan segítségek, amelyekkel az asztmáról kapott kép még a légzésfunkció hiányában is nagyon jól objektivizálható, és a beteg állapotáról nagyon pontos kép kapható. Két ilyen segédeszközt ill. alkalmazást szeretnék megemlíteni.
1. Csúcsáramlás mérő (Peak Flow Meter). Ez az eszköz tulajdonképpen olyan, mint a cukorbetegnek a vércukor mérő készülék. Ezzel a készülékkel 1 másodperc alatt kilégzett levegő mennyiségét mérjük. Ez az egyénre (korra, nemre súlyra és betegség stádiumra) jellemző érték. Változásával nagyon jól nyomon követhető az asztma állapotváltozása. Napi kétszeri (reggel -este) mérés javasolt. Minden mérést háromszor kell végrehajtani és a legjobb eredményt beírni. Gyógyászati segédeszköz boltban, online áruházakban több típusa kapható. ára általában 4000-8000 ft között mozog. Természetesen vannak elektronikus eszközök is, amelyek maguk tárolják, mentik esetleg elemzik az adatokat, de ezek ára egy nagyságrenddel nagyobb.
2. Nagyon jó, ha van egy olyan mobil telefonra is letölthető alkalmazásunk, melybe be tudjuk írni az aktuális állapotunkat, panaszainkat, esetleg előre gyártott és hitelesített kérdőívvel segíti állapotunk felmérését. Egy ilyen applikációból kinyerhető adatok áttekintése a vizit során nagy segítséget jelent. Mind az Android mind pedig az Apple áruházban több ingyenesen letölthető (angol nyelvű) alkalmazást lehet fellelni. Amit azonban mindenkinek javaslok ez egy kiváló kollégám dr Szánthó András és csapatának a hazai fejlesztése a PULMOMENT alkalmazás. Nagy előnye, hogy a csúcsáramlásmérő adatai is bevihetőek és az adatok pdf formátumban a 1,3, vagy 6 havi bontásban a kezelőorvos email címére elküldhetőek.
Ez a két eszkö, a csúcsáramlásmérő és a megfelelő asztma alkalmazás az online vizitek értékét nagyban megnöveli. A beteg számára fontos visszajelzést ad az állapotáról, és sokkal tudatosabbá teszi, jobban bevonja a saját betegségének a gondozásába. Ez azt gondolom nem elhanyagolható előny. A betegeink tudatosságának és ismereteinek a növelése pedig fontos cél lesz a következő évtizedekben.